Szezonzárónak egy kétnapos, hüttében alvós sítúrát terveztünk Voralbergbe, Ausztriába. Szombat hajnalban indultunk autóval, s fél 10 körül meg is érkeztünk Partenenbe, ahonnal felvonóval mentünk tovább. A Vermuntbahn 1050 m-ről visz fel minket 1730 m-re. Itt a Tunnelbus-nak nevezett Mercedes kisbusz repít tovább minket a szerpentinen s két alagúton keresztül a Bielerhöhe-re, 2037 m-re. Itt kezdődik a túra.
Bielerhöhe (2037 m) – Wiesbadener Hütte (2443 m): 400 m szint, 2,5 óra
Wiesbadener Hütte – Dreiländerspitze (3197 m): 750 m szint, 3 óra
A túra azzal indul, hogy a Silvretta víztározó jegén kelünk át hosszában. A távon sífutó pálya is ki van jelölve. A tó átszelése kb. 30-40 perc.
Ahogy átérünk a túloldalra, a balra nyíló völgyben haladunk tovább. Itt sokáig szinte semennyi szintet sem emelkedünk.
Kb. 2,5 óra alatt felértünk a Wiesbadener Hüttéhez. A hütte előtti kb. 1,5 km a meredek szakasz. Az út a tótól végig ratrakolt, mivel már 2 hete nem esett friss hó, így nagyon jeges volt.
A hüttében lepakoltuk a cuccunk egy részét. 10 fős lágerban kaptunk helyet, ahol 2-3 fős alvóblokkok voltak. Így volt az embernek egy kis “intimszférája”.
Sajnos az időjárással nem volt szerencsénk. Erősen felhős, szeles idő lett dél körülre. Úgy döntöttünk, megnézzük az út egy részét a holnapi túrához (ebben az időben nem láttuk értelmét csúcskísérletre).
Az erős szél teljesen elfújta az aznapi nyomokat, még abban a jeges rossz hóban is, amiben haladtunk. Kb. 1 órát mentünk még feljebb, s kicsitvel az időjárás állomás felett 2700 m-en visszafordultunk. Itt már az erős szél havat is csapott az arcunkba.
A lecsúszás kifejezetten rossz volt. A fagyott buckák folyamatosan hátráltattak.
Visszaérve a hüttébe pihentünk egy kicsit majd vacsoráztunk. Jó nagy adagok jártak a félpanzió 3 fogásos vacsijához.
Másnap reggelre kb. 10 cm friss hó esett, s a szél és a havazás enyhülni látszott.
A 6 órai reggeli után rögtön fel is csatoltunk s a már ismert úton haladtunk felfele. Előttünk egy kisebb csapat már megrajzolta a nyomokat a friss hóban. A havazás alábbhagyott, s a napot is megpillantottuk. Egyre bizakodóbbak lettünk.
A porhóban csodálatos volt felfele haladni a szűrt reggeli napfénnyel megvilágított fehér csúcsok közt. Ahogy egyre jobban kiértünk a völgyből, egyre erősebb lett a szél. Kicsivel 2900 méter alatt ráléptünk a gleccserre. Végig balra tartottunk, itt egy hasadékot sem láttunk. Ahogy elértük az Obere Ochsenscharte-t, az erős keleti szél olyan lökésekkel lepett meg, hogy majd elvesztettük az egyensúlyunkat néha. Bal oldalon az arcom a csősál ellenére is nagyon fázott. Itt már nem láttuk az előttünk lévők nyomait, azt gondoltuk a szél miatt, de később kiderült, hogy ők hamarabb letérhettek. Gabi után kb. 10 méterrel mentem, de ennyi elég volt a szélnek, hogy betemesse a nyomait.
Elérkeztünk a csúcs alatti meredek 35-45 fokos északi oldal aljába. Itt cikk-cakk-ban haladtunk felfele. Ezt megnehezítette az erős szél, illetve a friss hó, ami minden “lépésnél” megcsúszott alattunk, így léceink az alatta lévő jégen csúsztak tovább. Így jutottunk fel kb. 3050 m-ig, ahol úgy döntöttünk, hogy letesszük léceinket. Hágóvasat, beülőt húztunk, s elindultunk összekötözködve a hófalon felfele. Egyre gyakrabban kellett megállnunk, hogy megmelegítsem az ujjaimat, úgy fáztak.
Egy 4 fős csapat érkezett meg alattunk s kezdtek felfele cikk-cakkolni léceikkel. Ahol a léceinket hagytuk ők is megálltak, de nem jöttek tovább, visszafordultak.
Egyre rosszabbak lettek a látási viszonyok. Ahogy felértünk a gerincre láttuk, hogy a sziklák, amiken tovább kéne másznunk le vannak fagyva és jó sok friss hó borítja őket. Mellettük egy darabig tudtunk volna feljutni, de elég lavinaveszélyesnek nézett ki a meredek oldal tetején keresztezni. Végül úgy döntöttünk, 3130 m-en, hogy visszafordulunk. Máskor csak nagyobb szerencsénk lesz az időjárással.
Visszamásztunk a léceinkhez s a elindultunk lefele. Sokszor 2-3 m-nél többet nem láttunk. Szerencsére Gabi rögzítette gps-szel a feljöveteli utat, így azt tudtuk követni. A nyomokból eddigre semmi sem maradt. A porhó viszont szuper volt!
A hütte felé félúton találkoztunk még egy csapattal, akik felfele igyekeztek. Később összefutottunk velük a hüttében s elmesélték, hogy a meredek szakaszon elinditottak egy kisebb lavinat. Ők sem jutottak fel.
A hüttébe érve ettük egy kicsit, összepakoltuk ott hagyott cuccainkat majd indultunk is tovább lefele. A szél még mindig erős volt. A völgyben sokszor hajtanunk kellett magunkat, a tavon való átkelésről nem is beszélve.
Az Ochsental s a környező vad hegyek gyönyörűek. A Dreiländerspitze-n kívül a Piz Buin 3312 m a legkedveltebb csúcs a környéken.
2015.03.21-22.
One thought on “Dreiländerspitze 3130 m-ig”