Fantasztikus porhó a Kleinwalsertal-ban!

Nehézség: piros

Szintkülönbség: 850 m

Csúcs: Hählekopf 2052 m

Kiindulópont: Hirschegg, 47.343040, 10.139731; 1230 m

 

Download file: 201502_Haehlekopf.gps.gpx

 

Az időjárásjelentés szélmentes napsütéses időt jósolt, így a hét közben tervezett túrának semmi sem állhatott az útjában. Szombat reggel Gabival és Zolival autóba pattantunk, s kb. fél 10-re meg is érkeztünk az Iferbahn parkolójába.

Zoli a hótalpat, mi Gabival a lépceket csatoltuk fel, s neki is vágtunk a túrának. A parkolótól délre kb. 50 méterre szeltük át a befagyott patakot, s már az úton is voltunk. El se lehetett volna téveszteni, mert kb. 2 méter szélesen ki volt járva.

Csodaszép fenyőerdőben találtuk magunkat. Az első kb. 3,5 km-en alig emelkedik az út, mindössze 100 méter szintet emelkedünk.

Ezen a szakaszon még több túrázóval is találkoztunk, de mint később kiderült, ők nagyrészt a Schwarzwasserhütte-be tartottak.

A Galtöde-t onnan lehet felismerni, hogy az út bal oldalán egy hatalmas sík tér terül el. Itt mi jobbra kapaszkadunk fel egy meredek félig irtásos domboldalon. Mivel az oldal déli tájolású, sajnos megolvadt már rajta korábban a hó, s egy szakaszon szín jég volt. Itt célszerű lett volna feltenni a firnvasakat (mi lusták voltunk, így inkább szivattuk magunkat).

A meredek oldalról az út az erdőbe futott be. Eleinte itt is még nagyon jeges volt, de szerencsére hamarosan könnyebben járható lett. Ez volt az egyetlen kellemetlen szakasz a túra során.

A fenyőerdő egyre ritkulni kezdett, itt pillantottuk meg a kis vadászhüttét. Meg is álltunk s haraptunk pár faltot.

Az út idáig mindenhol jól volt jelölve. Pont ahol elfogytak a fák, ott vesztettük el a jelöléseket (persze ha voltak egyáltalán). De GPS-szel tudtunk tájékozódni. Ez azért volt fontos, mert a folyamatosan növekedő ködben egyre kevesebbet láttunk.

Próbáltuk a GPS-útvonalat illetve a nyomokat megtalálni és követni. Ez nem mindig volt egyszerű. Szerencsére a terep könnyű volt, csak 1-2 mélyebb patakmederre kellett figyelni.

A széles hátak a csúcshoz közeledve egyre meredekebben lettek. A látóhatár is folyamatosan csökkent. Amikor már elég meredek volt az oldal, lecsatoltunk, s a bakancsnyomokat követve gyalogosan mentünk felfele az oldalban. Egyik pillanatban azt vettük észre, hogy már a csúcson állunk. A túloldal meredeken esett le a völgybe. Egy csúcsfotó után nem is maradtunk tovább, indultunk vissza a völgybe.

Zoli indult le elsőként. Mi eddig gyorsan leszedtük a fókát, felkaptuk a sisakot.

Gabi csúszott elől. Konkrétan semmit sem láttunk, csak a nyomokat kb. 2-5 métere előre. Próbáltuk követni a feljöveteli nyomainkat. Azt se láttuk, hogy lejt a terep vagy nem. Egyik alkalommal, amikor megálltam azon vettem észre magam, hogy szédülök. Lenéztem, s csúsztam hátrafele. Teljesen elvesztettem a térérzékemet. Nagyon furcsa volt.

A hó viszont szuper volt! Csodás porhóban siklottunk.

Hamarosan beértük Zolit is, s innentől ismét együtt haladtunk. A köd sokkal lejjebb húzódott, így az erdőszélen láttunk először pár méternél távolabbra. A széles hátakon hatalmas élmény volt siklani.

Leküzdöttük magunkat a jeges szakaszon is – ez ismét kicsit kellemetlenebb volt.

Visszaereszkedtünk a völgybe, ahol helyenként sajnos kis emelkedőket vagy vízszintes szakaszokat kellett leküzdeni. Ettől eltekintve most is gyönyörű volt az erdő.

Az időjósok sajnos tévedtek az előrejelzéskor, de így is csodás túranapunk volt. Még biztos visszatérünk a környékre.

 

2015. január 24.