Gyönyörű fenyvesen keresztül a Lechtaler Alpok egyik kedvelt sítúracsúcsára.

Nehézség: piros

Szintkülönbség: 1070 m

Cél: Galtjoch 2109 m

Parkoló: Rinnen (Berwang) 47.405339, 10.721309

 

Előző este a környéken szálltunk meg, hogy reggel időben vághassunk neki a túrának. Reggel Rinnen elején az út baloldalán parkoltunk. Ekkor -9 fok volt. Pár száz métert megtéve a falu túlsó végén kezdődik a túra. Marci hótalppal, Gabi és én síléccel vágtunk neki.

Lefele egy másik útvonalon is lecsúszhatunk. Mi úgy döntöttünk, hogy ugyanazt az útvonalat használjuk mindkét irányba.

Rendhagyó módon elsőként leereszkedünk kb. 100 méter szintet egy patakvölgybe, melynek a túloldalán indulunk majd felfele.

Az út egy tanyához visz, ami mögött a széles s kicsit meredekebb oldalban siklunk le a patak mellé. Itt feltettük a fókát, s indult a menetelés felfele.

Az út első negyedét széles erdei úton tesszük meg.

Hamarosan kiérünk a patakkal azonos nevű házcsoporthoz, Rotbach-hoz. Itt egy szélesen elnyúló mezőn kapaszkodunk felfelé. Az idő kegyes hozzánk, a hóesés ellenére ki-kibújik a nap a felhők közül.

A mező tetejéhez érve utunk a fenyvesen át vezet tovább. Felfelé választhatunk a széles erdei út és a lemeneteli útként is használt levágások közül. Mi az utóbbit választottuk, s a sűrű fenyőerdőben kapaszkodtunk fel az Ehenbichler Alm-hoz 1694 méterre.

Úgy döntöttünk, a visszafele úton ülünk majd be a hüttébe így mentünk is tovább. Még egy rövid szakaszon fenyőerdőben haladtunk, majd hamarosan kiértünk belőle.

Ahogy magunk mögött hagytuk a fákat, felerősödött a szél is, ami a csúcs környékén már kifejezetten kellemetlen volt.

A csúcshoz egy széles gerincen vezetett az út. A felhők közül néha kibújtak a környékbeli csúcsok, mint például a Zugspitze.

A csúcson csak rövid ideig voltunk, az erős szél miatt indultunk is vissza.

A csúcs alatti oldalakban szuper porhóban csúsztunk lefele. Elérve az erdőt a fák közt kicsit technikásabb lett a terep. Pillanatok alatt visszaértünk a hüttéhez, s beültünk egy finom meleg levesre.

Utunk a fenyvesen át vezetett, olykor igazán szűk ösvényeken keresztül.

Hamarosan újra elértük a széles mezőt, az erdei utat, s már lent is voltunk a pataknál. Itt újra feltettük a fókákat. Valahogy most a végére nem esett már olyan jól a felfele kapaszkodás. De csak kb. 100 méter szintet kellett leküzdenünk, ami egész gyorsan ment.

Jóleső fáradtsággal ültünk be az autóba egy gyönyörű túra után.

 

2015. február 1.