Parkoló: 46.405134, 8.135803, Fiesch 1049 m

Felvonóval: Fiescheralp 2212 m – Fiesch Bergbahnen

Fiescheralp – Gletscherstube 2300 m –> 1,5 óra

Gletscherstube – Grosser Aletschgletscher –> 20 perc

Grosser Aletschgletscher – Mittelaletschbiwak 3013 m –> 6-12 óra (nagyon függ attól, hogy mennyi idő találja meg az ember az utat a gleccseren)

Nehézség: PD – AD (útvonaltól függően)

Szintkülönbség: 900 m

Éjszaka indultunk autóval, hogy koradélelőttre Fiesch-be érhessünk. Minden simán ment, a 10.00-es felvonót el is értük, s pár perc múlva már 2200 méter magasan sétáltunk a Grosser Aletschgletscher irányába.

Hárman voltunk: Gabi, Zoli és én.

Az első 1 órát egy szinte vízszintes szórt autóúton tesszük meg. Ezután egy kb. 1 km-es alagút következik.

Az alagútból kiérve egy kis hüttét pillantunk meg. Ekkor még nem gondoltuk, hogy 2 nap múlva mennyire fogunk örülni hogy viszontlátjuk!

Innen ösvényre vált az út, s rövidesen az Aletschgletscher szélénél találjuk magunkat.

Ez a gleccser az Alpok legnagyobbja, melyen most át kellett kelnünk. Első ránézésre ez nem tűnt kifejezetten nehéznek: egybefüggőnek tűnt, tele kőhordalékkal.

Tény, hogy senkivel sem találkoztunk az átkelésnél, csak 1-2 vezetett csoportot láttunk, akik a Konkordiahütte felől jöttek lefelé.

A gleccser hamar változott, s egyre tagoltabb lett.

• Odafele a sárga utat követtük. Így 3-4 óra alatt értünk át. A gleccseren 2 morénacsík húzódik. Az elsőig semmi nehézség sem volt, egybefüggő a felszín. Az 1-2. közt már többet kellett ugrálni, kerülgetni. A 2. után már nagyon nagyon voltak a hasadégok. Itt sok időt vesztegeltünk. Ahogy lejöttünk a gleccserről, meredek sziklafallal találtuk szembe magunkat, ahol II-es / III-as lefele mászásos rész is volt (kb. 20 m). Kőembert csak a völgy elején találtunk, addig semmit, ami az irányt mutatná.
• Visszafele: a völgy bejáratánál mentünk rá a gleccserre, mert az attol eszakra mondott utat egyáltalán nem találtuk. Az első többszáz méter nagyon jól ment, egybefüggő gleccseren. Az első morénacsík után kezdett tele lenni hasadékkal, amik akkorák voltak, hogy esélyünk sem volt átugrani rajtuk. Ezért indultunk el északnak, de az összes gleccserhát zsákutcának bizonyult. Az eső persze már órák óta esett, s a sötétség is elért minket. Végül 6 óra keringés, ugrálás, mászás után találtuk meg azt a pontot, ahol az ideúton a gleccserre léptünk.
• Térképek szerint: zölddel jelöltem a térképek szerinti utat. Gond a felsővel az volt, hogy nem találtuk meg. A nyugati oldalon annyira meredek a szikla (részben leomlott), hogy nem tudtunk felmenni a gleccser mellett. Délebbre eső zöld vonal: A Bettmeralp-hoz visz. Állítólag ez egész jó út, de mivel nem tudtuk, hogy az Eggishorn ezen oldalán van ösvény, nem kísérleteztünk vele.

Tehát több órányi bolyongás után átértünk a Mittelaletschgletscher völgyének bejáratához. Örültünk, hogy itt most pár kilóméteren keresztül ösvényen haladhatunk!

Sajnos nem így lett. Az első kb 300 méter után ugyanis a völgy egész északi oldalát levitte a földcsuszamlás, így annak maradványain kellett utat találnunk magunknak. Persze ez jóval fárasztóbb és lassabb volt. Ez a szakasz további kb. 2 óránkba került.

Megérkeztünk a Mittelaletschgletscher aljába. Ennek egy meredek része felett egy sziklaperemen magasodott aznapi célunk, a Mittelaletschbiwak. Megállapítottuk, hogy a gleccser jobb oldalán vezető felmeneteli lehetöséget szintén elsodorta a csuszamlás. Szuper. Gyors tanácskozás következett, merre menjünk. Ekkor este 6 óra volt. Úgy döntöttünk, visszamenni nincs értelme, tuti ránksötétedik, s minimum 4-6 óra mire visszaérnénk a hüttéhez. Így a felmenet mellett döntöttünk, a gleccseren.

Most már tudjuk, hogy jóval nagyobb ívben délnek kellett volna tartani (térképen jelöltem), s csak mire szintbe érünk, 3000 m-re, akkor szabadott volna a biwak felé indulnunk. Sajnos mi hamarabb északnak tartottunk, s a meredek gleccseren belefutottunk a hasadékok hatalmas tengerébe. Ránksötétedett. teltek az órák, amit észre sem vettünk, úgy hajtott az adrenalin, hogy el kell érnünk a biwak-ot, mert a gleccseren nem éjszakázhatunk.

Éjfél után nem sokkal keveredtünk le a gleccserről azon a részen, ahol a biwak-nak kellett lennie. Ennek koordinátáit lementettük. Navigálni próbáltunk, de hatalmas lépcsőzetes sziklaszirtek választottak el a kuckótól. Vissza kellett mennünk a gleccserre, mert a meredek sziklafalakon nem jutottunk fel. Még 1 órán át kerestük a biwak-ot, mire ráakadtunk. Azt az örömöt, nehéz szavakba önteni 🙂

Nem volt senki a 13 fős vésszálláson. Volt gyertya, gyufa, 2 takaró / ágy, edények, vészhívó telefon, kint WC. Nagyon szuper s hangulatos kis biwak volt. Vizet forraltunk s lefeküdtnk aludni.

Úgy aludtunk mint a bunda. Reggel további pár liter vizet forraltunk, s valami borzalmas trekking kaját készítettünk: porból tojásrántottát. Miután jó pár bögre teát megittunk fejenként, összepakoltunk s indultunk lefele.

A szállás 15 CHF, ezt egy perselybe dobtuk be. A könyv szerint előttünk utoljára augusztus 21-én jártak.

Most már tudtuk (biwakban volt egy térkép), hogy nagy ívben kell kerülni a gleccseren. Így is tettük, s 2,5 óra alatt leértünk a völgybe. Itt ameddig lehetett a középső gleccsernyúlványon maradtunk – könnyebb volt mint a kőomlásos részen haladni.

A völgy végében összefutottunk 2 sráccal, akik épp a sátorállítást fejeztés be. Csodálkoztak, hogy előző nap mi 1 nap alatt feljutottunk. Megkérdeztük, ők merre jöttek át a gleccseren. Azt mondták, ény fele tartottak, majd a végén másztak. Tehát arra fele, csak följebb (északabbra) mint mi. Mivel ott felmászni nem láttuk tól jó ötletnek, célba vettük a Bettmeralp-ot. Úgy terveztük, az utolsó morénacsík elég egybefüggő volt, ott feljutunk a szemközti völgy bejáratáig.

Sajnos nem így lett… 4-kor léptünk a gleccserre, kb. 5-kor eleredt az eső. Az előző éjszaka után nagyon nem volt kedvünk a gleccseren vesztegelni, de minden út zsákutcába vezetett. Végül este 10 fele találtuk meg azt a pontot, ahol előző nap a gleccserre léptünk. A lejutás a gleccserről hasonló eufórikus érzés volt, mint előző nap a hütte megtalálása!

Ekkor az eső mellé már nagyobb széllökések is jöttek. Még majd 1 órába telt, mire feltaláltunk a Gletscherstube-hoz. Az esti takarodót már lekéstük, de a házigazda nagyon rendes volt, s kaptunk meleg teát s egy 10 férőhelyes lágerszobát 3-an!

Éjszaka hallattszott a tetőn, hogy nagy vihar van kint. Mire reggel kinéztünk az ablakon, kb 5 cm hó esett.

Reggel egy kiadós reggeli után amennyire meggyötört lábaink / talpunk engedte szapora léptekkel haladtunk a felvonó felé. A sietségnek nyomós oka volt: hétfő reggel volt, s erre a napra nem vettünk ki szabit. Ahogy volt térerőnk elkezdődött a telefonálgatás, hogy ma sajnos nem fogunk beérni az irodába….

A felvonóból kiszállva alig bírtunk járni. Megkönnyebbülten ültünk be az autóba, s vettük elő az otthagyott üdítőket. Gabi hősiesen hazavezett, én meg megkoronázva a hétvégi “kiruccanást” beugrottam még az irodába egy határidős meló miatt.

Ahhoz képest, hogy egy könnyű magashegyi túrára készültünk, rendesen beavattuk Zolit a gleccserek világába, aki így is hősiesen helytállt.

 

2014. aug. 30 – szept. 1.