Csúcs: Herzogenhorn, 1414 m

Betérési lehetőség: Krunkelbachhütte, 1294 m

Parkoló: Hof in Bernau, falu előtt az útszélen: 47.820463, 8.018114

Szintkülönbség: 650 m

  Hetek óta terveztük Marcival, hogy ezen a szombaton felcsatoljuk a hótalpakat s nekivágunk a Feketeerdőnek. Péteken végül ki is néztük az útvonalat, így már semmi sem állíthatott meg minket. Az időjárásjelentés sem, ami pedig egész napra erős havazást és 60-80 Km/h-s szelet jósolt.  

Download file: Herzogenhorn.gpx   Reggel autóba szálltunk. Ahogy közeledtünk a célhoz, egyre jobban havazott, s fennakadásokat is okozott. Végül a hóláncot is fel kellett tennünk – szerencsére a még bontatlan csomagolásban a megfelelő méret lapult. Hof in Bernau előtt az út mellett már minden tele volt parkoló autókkal, így mi is itt álltunk meg. Felcsatoltuk a hótalpakat, s egy sítúrás nyomát követbe a mezőn átszelve indultunk útnak.

Folyamatos havazás és enyhe szél mellett haladtunk felfele a mezőn.

Elérve az erdő szélét, majd egy kereszteződést balra kanyarodtunk, a Herzogenhorn irányába. Innen csodás szűzhóban törtük az utat magunk előtt. Hamarosan elértünk egy kis hüttéhez, ahonnan tiszta időben csodás kilátás tárulhat elénk. Sajnos ebből mi most nem sokat láttunk, de azért készítettünk pár képet. 🙂

Innentől az ösvény időnként meredekebben, s cikkcakkban haladt felfelé az érintetlen erdőben. Hamarosan a lombhullató erdőt leváltotta a fenyves. Kereszteztük azt a széles erdei utat, mely a Krunkelbachhüttéhez vezet. Az irtás túloldalához érve úgy döntöttünk, a fenyvesben haladunk felfele.

A folyamatos havazás és a fenyők ágait vastagon fedő hó csodás látvány volt. Le is tértünk az útról, s a fák közt lépdeltünk a friss mély hóban.

Hamarosan kikanyarodtunk az erdőből, s az irtássávban haladtunk tovább felfele. Itt már jóval erősebb volt a szél, s belesétáltunk a felhőbe is. Az irtássáv vége röviden meredekebbre váltott, s újra a széles erdei úton találtuk magunkat.

Pillanatok alatt kiértünk az erdőből, s megbizonyosodtunk róla, hogy az előrejelzés nem tévedett a széllel kapcsolatban. DNY felől az erős szél folyamatosan havat illetve hódarát csapott az arcunkba. A nagyobb lökések pedig lazán kibillentettek minket az egyensúlyunkból.

Ahogy nőtt a szél, úgy csökkent a látótávolság. Hamarosan teljes whiteout-ban lépdeltünk felfelé. Szerencsére egy felmeneteli nyom maradványi még látszottak, így azt követtük.

Hamarosan ennek a nyomnak és vége szakadt, így jobb híjján a legmagasabb pont fele tartottunk. Alig láttunk pár méternyit előre, s az erős szél miatt inkább csak a talajt páztáztuk a szemünkkel – már ha ki tudtuk nyitni. Így se tudtuk nagyrész elválasztani a talajt az égtől, s sokszor azt se láttuk, hogy felfele vagy lefelé kell tennünk a következő léptünk. A szél többször is odébbtolt minket. A nagy lökéseknél inkább állva maradtunk, s hátunkat a széliránynak tartva vártuk hogy enyhüljön. Végül Marci megpillantotta a csúcskeresztet! 🙂

Ez volt ám az öröm! 🙂 Gyorsan csináltunk 1-2 csúcsfotót, s indultunk is lefelé, hogy mielőbb előrjük az erdő menedékét. Egy bokorcsoport szélárnyékában egy sítúrázóval találkoztunk. Örültünk, hogy nem csak mi vagyunk ilyen mazoisták, hogy 80 Km/h-ás szélben túrázgatunk. Ő jól kiismerte magát, s megmutatta merre menjünk. Az volt a gond, hogy most széllel szembe kellett haladni, így még kevesebbet láttunk, mert az arcunkba csapta a havat. Egy fenyőcsoport szélárnyékában aztán elővettük a GPS-t a zsákból, s a tőlünk alig 50 m-re vezető ösvény felé folytattuk utunkat. Pontosabban mivel az ösvény a mező szélén vezetett volna, úgy döntöttünk, az erdőben párhuzamosan követjük majd.

Hatalmas megkönnyebbülés volt megérkezni a fák védelmező gyűrűjébe. Újra a csodás havas fenyők közt haladtunk, a szél enyhére mérséklődött. Nemsokára rátértünk a széles erdei útra, majd erről is leágazva egy hatalmas réten vágtunk át, mely a Krunkelbachhütte alatti nyergen terül el. Már azt hittük sose érjük el a hüttét, amikor végre megpillantottuk annak sziluettjét.

A kellemetlen széltől gyorsan be is menekültünk a meleg hüttébe. A hangulatos étkezőben gulyáslevest ettünk, majd kávét egy szelet finom sütivel.

Olyan kellemes volt a meleg, szélvédett hüttében, hogy nehezen vettük rá magunkat a továbbhaladásra. De muszáj volt. Így újra kiléptünk a hófúvásba, felcsatoltuk a hótalpakat s a széles erdei úton elindultunk lefelé.

Ezen a szakaszon nem lett volna szükség a hótalpakra, de hamarosan le akartunk térni az útról s átvágni az erdőn. A hó egyre nedvesebb lett, s mintha a havazás is havasesőbe kezdett volna átváltani. Elérkeztünk ahoz a kereszteződéshez, ahol délelőtt kiértünk az erdőből. Itt bevettük magunkat az erdőbe, s átszelve mindenen egyenesen lefele törtük a nyomokat. Helyenként kicsit túl meredek is volt, de megbirkóztunk vele. Hajtott minket, hogy visszaérjünk a kocsihoz.

A hó már kifejezetten nedves volt, mire a falu melletti mezőre értünk. Visszaérve a kocsihoz levettük a hótalpakat, leszereltük a hóláncot, s ebben a pillanatban a havaseső szakadó esőbe váltott át. Beugrottunk az autóba, s boldogan tekintettünk ki a szélvédőn. Izgalmas, szeles és csodás túranap állt mögöttünk.   2016.02.20.