A Kilimandzsáró megmászása után még magasabbra akartunk jutni. Ezen túl olyan környéket kerestünk, ahol nincs akkora tömeg mint a “felkapott” hegycsúcsokon. Így esett a választásunk a Puna de Atacama vulkáni csúcsaira. Mivel a környék alig ismert, a körülményekre való felkészülésnél sem találtunk túl sok infót, leírást. Ez aztán néhány nehézségeket is okozott a túra folyamán. Hogy mit csinálnánk máshogy? Erről bővebben a konklúziónál.

Repülés: Frankfurt – Mendoza 1,5 nap (TAM, LAN)

Busz: Mendoza – Fiambala 1,5 nap

Utolsó falu az Atacama előtt: Fiambala

Túra időtartama: 12 nap

December 31-én délután értünk Fiambalába, ahol épp szieszta volt. Ahogy ezt Argentinába érkezésünkkor megtanultuk, a helyiek semmit sem kapkodnak el, így türelmesen vártunk a helyi expedíciók szervezőjére, Jonson Reynosora. Ő fog kivinni minket jeeppel a túra kezdőpontjára, majd visszahozni a túra végén. Meg is érkezett, s kerített nekünk szállást egy hostelban. Ezután megbeszéltük  – azaz Gabi megbeszélte – vele a részleteket. Ugyanis mint az argentínok 98%-a, Reynoso sem beszél idegen nyelveket, csak spanyolt. Este átpakoltuk hátizsákjainkat, hogy másnap 10-kor indulásra készek legyünk. Vettünk egy üveg bort, s koccintottunk az új évre, majd aludni tértünk.

1. nap: Fiambala (1400 m) – Quemaditos (3500 m)- Camp 1 (3700 m)

Másnap reggel 10-kor a megbeszéltek szerint találkoztunk Reynoso irodája előtt, ami a főtéren van. Mivel az ő autójával gond volt, egy ismerőse vitt minket. Kb. 2 óra alatt jó minőségű aszfaltúton felértünk arra a pontra, ahol a jeep (4×4) lekanyarodott az útról, s a Quemaditos-hoz vitt minket. Itt indult a túránk. Kipakoltuk a zsákokat az autóból s elköszöntünk.

Ekkor már 1 óra volt, s a nap nagyon erősen sütött. Lassan de biztosan elindultunk. Eleinte kicsit lefelé haladunk, hogy leereszkedjünk a patak mellé. Előttünk jól kivehető ösvény kanyargott, bár sokszor könnyebb volt amellett haladni, mert a homokban csak csúszkáltak a lépteink. 4,5 óra alatt elértük a vízesést, s egyben az első táborhelyünket, kb. 3700 m-en. Eddigre feltámadt a szél, így külön örültünk a vízesés melletti szélvédett áthajlásnak. Felállítottuk a sátrat, vízet tisztítottunk, fűztünk.

Ahogy a nap elkezdett lemenni gyorsan esett a hőmérséklet s hamarosan kellemetlen hideg lett. El is mostunk s pakoltunk mindent s bebújtunk a sátorba. Kb. éjfélig tartott az erős szél, ami folyamatosan rázta a sátrat. A különféle szokatlan állati hangok miatt nem sokat aludtunk. Volt egy visító hang, ami többször nagyon közel jött. Másnap kiderült, hogy egy madár ad ki ilyen hangot. Viszont közvetlenük a sátor mellett találtunk vicunakakit, a homokban meg valószínű rókanyomokat.

2. nap: Camp 1 (3700 m) – Camp 2 (3910 m)

Másnap reggel még nem ment olyan olajozottam a pakolás, így későn indultunk útnak. Sajnos meg is lett a böjtje, mert 11 után már olyan erős volt a nap, hogy a kb. 35-40 fokban alig tudtunk haladni. A napszúrás és a magashegyi betegség hatása lehetett, hogy erősen fájt a fejem.

Persze semmi szél, semmi árnyék. Végül találtunk egy pici áthajlást a hegyoldal alján, ahova bemenekültünk a naptól.

Kb. 2- fél 3-ig maradtunk itt. Aztán újra útra keltünk. Nagyon lassan nyertünk szintet a völgyben felfelé haladva. Középen a patak kanyargott, melynek két oldalán kb. 50 m-es sávban nagy erős fűcsomók nőttek. Ez volt minden növényzet.

Kb. 8 km-re az előző sátorhelytől tábort vertünk. Eddigre megint megerősödött a szél, megnehezítve a sátorállítást. Szerencsére egy nagyobb szikla mellé épített fal szélárnyékot biztosított a főzéshez. Megvacsoráztunk s belebújtunk hálózsákjainkba. Ahogy előző nap is, a szél éjfél körül elcsendesedett. Sajnos az erős fejfájásom nem javult, ezért úgy döntöttünk, másnap egy akklimatizációs túrát teszünk ahelyett, hogy tovább haladnánk.

3. nap: Akklimatizáció (4200 m)

Reggel korán keltünk, hogy még az erős nap s a meleg előtt visszaérjünk. A völgy északi oldalán lévő hegyre mentünk fel kb. 4200 méterig. Nem volt ösvény, így a mozgó kövek kicsit megnehezítették a haladást. Fentről visszanézve csodás kilátásban volt részünk.

Kb. 11-re értünk vissza a táborba. Eddigre már megint erős volt a nap, s semmi árnyékot se találtunk a közelben. Gabinak jött a szuper ötlete, s csinált árnyákot a bivakzsákokból. Így azalá húzódtunk be.

Időről időre felkerestük a patakot s hősöltünk benne egyet. Csak így lehetett kibírni ezt a forróságot. Este aztán eldöntöttük, hogy másnap korán indulunk tovább.

4. nap: Camp 2 (3900 m) – Camp 3 / Aguas Calientes (4200 m)

A terv szerint kicsivel 7 után már úton voltunk. Ekkor még nagyon kellemes volt az idő. Hamarosan a patakelágazáshoz értünk, ahol jobbra tartottunk. Itt egy kis kőfalakkal körberakott tábor mellett haladtunk el, ami a teherhordó szamárok gazdáié lehetett. A helyiek ezt a helyet Juntos-nak hívták.

A környéken több szabadon legelésző szamarat és lovat láttunk.

Felfele a patak bal oldalán haladtunk, ahol azonban többször nagy sziklák közt kellett átmászni. Ez a 35 kiló körüli zsákokkal nem volt olyan könnyű, így nagyon örültünk, amikor túljutottunk ezen a szakaszon.

Az út folyamatosan és lassan emelkedett. Hamarosan szűkebb lett a völgy, s kellemetlenebb homokos-köves talaj következett. Itt kicsit balra kanyarodott a völgy, s megpillantottunk néhány magasabb hegyet, amin hófoltok is voltak. Ekkor sajnos már megint elég meleg volt.

Következő táborhelyünk az Aguas Calientes, azaz “melegvíz” volt 4200 méteren. Itt barlangokat kellett keresnünk, amiket a patak mellől azonban nem igen láttunk. Így hát letettük zsákjainkat s elkezdtünk körbenézni. Végül Gabi lelte meg a barlangot kicsit odébb. Hogy odaérjünk, elsőként át kellett kelnünk a patakon, majd kicsit felkapaszkodni a hegyoldalban. Itt egy valódi kis barlangra bukkantunk, ami előtt főzés nyomait és víztartályokat találtunk. Kiterítettük a polifoamokat a barlangban, hogy pihenjünk egy kicsit. Sajnos az első szél ami feltámadt hatalmas adag port fújt ránk, ami folyamatosan megismétlődött. Új szálláshelyet kellett keresnünk. Kb. 100 métert visszafelé a völgyben, de ugyanúgy fent a hegyoldalban találtunk egy sima placcot, ahova felállítottuk a sátrat. Ez a két hely közt több szélvédő fal s az állatoknak kialakított rész is volt. Hoztunk vizet a patakról s vacsorát készítettünk.

Este a távolban aztán sokáig dörgött-villámlott, de nem jött eső.

 

5. nap: Aguas Calientes (4200 m) – felderítés – A. C. (4200 m)

Eredetileg ebből a táborból egy akklimatizációs túrát terveztünk a Mt. Rasquito-ra (kb. 5500 m). Azonban mivel elég messze volt a hegy (kb. 10 km), úgy döntöttünk, hogy napközben kihasználjuk, hogy itt van árnyék, s délután indulunk tovább a következő táborba.

Mostunk a patakban s fürödtünk, kihasználva a folyóvizet. Sőt, láttunk vicunakat is.

Délután aztán lebontottuk a sátrat s tovább indultunk. Alig mentünk pár száz métert, s a patak egyszerűen eltűnt a föld alatt. Elővettük a térképet, amely szerint azonban még bő kilóméterekig kéne folytatódnia a víznek.

Úgy döntöttünk, Gabi felderítő útra megy, a kőembereket s a sejtett útvonalat követve, én pedig a mellettünk lévő dombról nézek körbe. Sajnos a kb. következő 5-6 km-en nem volt víz, s más irányban sem láttunk erre utaló jelet. Mivel zsákjaink már így is nagyon nehezek voltak, nem tudtunk volna még 1-2 napra való vizet magunkkal cipelni. Másrészt az sem volt garantált, hogy 2 nap múlva akkor majd találunk vizet…

Ez a hátránya, ha az ember olyan helyre megy, amiről nincs sok infó. Csüggedtünk egy kicsit, majd több lehetőség is felmerült bennünk, hogy mit évők legyünk. Végül úgy göntöttünk, hogy visszamegyünk az Aguas Calientesbe, ott alszunk, majd másnap felvesszük a kapcsolatot Reynosoval.

6. nap: Aguas Calientes (4200 m) – Juntas (3920 m)

Reggel Gabi írt Reynosonak, hogy milyen lehetőséget lát arra, hogy felvigyen minket jeeppel az El Arenalba. Hamarosan jött is a válasz, hogy menjünk le a Juntashoz, s másnap reggel ott fel tud venni minket. Úgy döntöttünk, a meleget továbbra is a szikla árnyékában vészeljük át, s csak délután indulunk lefelé. Pihentünk, főztünk, pakoltunk, majd lebontottuk a sátrat s hátunkra vettük a zsákokat.

Ahogy a többi szakaszon, itt is láttunk szélfogóval körbeépített sátorhelyeket útközben. Lefele a patak jobb oldalát választottuk, mert a nyomok szerint a szamarakat is erre hajtják. Valójában itt is voltak könnyebb s nehezebb szakaszok, akárcsak a másik oldalon.

Hamarosan a patakparton legelésző lovakat pillantottunk meg, legalább 8-10 darabot. Tisztes távolságot tartottak tőlünk,  de nem menekültek előlünk. Láttunk vikunyatetemet is. Szokatlan volt, hogy a tetemek összeszáraknak. Ennek oka, hogy nagy a szárazság, erős a nap, s nincs természetes ellenségük, ami felfalná őket.

Mire a két patak összefojásához, azaz a Juntashoz értünk már szürkület volt. A szél is feltámadt. Gyorsan felállítottuk a sátrat, bepakoltunk s hoztunk vizet a vacsihoz.

Az erős szél s a rohamosan eső hómérséklet miatt a sátorban készítettük el a vacsit. A változatosság kedvéért megint tésztalevest szárított zöldséggel.

Mivel  eddig maximum 4400 méteren voltunk, s másnap a jeep 5500 méterre visz majd fel minket úgy döntöttünk, hogy elkezdjük szedni a Diamoxot. Éreztük is a mellékhatásait, úgy mint bizsergés a karon, arcon, láfejen.

7. nap: Juntas (3920 m) – El Arenal jeeppel (5500 m)

Reggel korán keltünk, mert a jeep érkezését 8-ra beszéltük meg. Nem sokkal azután meg is érkezett a sofőr, s felpakoltuk zsákjainak a Toyota Hilux platójára. Innentől kb 5 órás rázkódás, kocsiban való pattogás következett.

Kb. 4500 méteren ebben a völgyben is elfogyott a patak, s 5300 méterig semmi vízszerzési lehetőséget se láttunk. Kora délutánra megérkeztünk az El Arenal-ba, 5500 méterre. Itt kipakoltuk zsákjainkat a jeepből, ami még lassabban ment mint a bepakolás. Eléggé éreztük a magasságot. Ezen túl hatalmas szél volt, így elsőként a sátrat próbáltuk meg felállítani. Kb. 80 kmh-s szélben ez nem is volt olyan egyszerű. Ahogy állt a sátor bepakoltuk minden cuccunk és kifújtuk magunkat. Tőlünk pár méterre volt egy kis depó, amit egy 3 fős csapat hagyott ott, valamint kb. 300 méterre egy nagy szikla mögött a nagyobb amerikai csapat zsákjai, amiket szamarak hoztak fel. Ezt leszámítva teljesen egyedül voltunk. Rávettük magunkat, s a kb 100 méterre lévő kis gleccserpatakból győjtöttünk vizet, majd a sátorban főztünk. Hamarosan besötétedett s kint nagyon hideg lett, megfűszerezve az erős széllel. Aludni próbáltunk, de az erős szél s a magasság nem segített ebben.

8. nap: El Arenal (5500 m) – Medusa (6145 m) – El Arenal (5500 m)

Egy szinte teljesen átvirrasztott éjszaka után ébredtünk. Ahogy kidugtuk orrunkat a sátorból egy kis túlzással majdnem megfagyott. Úgy döntöttünk megvárjuk, amíg megsüti a nap a sátrat, s elkezdi felmelegíteni. A szél sajnos továbbra is erős maradt, így a sátorban készítettünk poridzsot és teát. Marcitól előző este is megkaptuk az időjárás előrejelsét, mely a következő 2-3 napra egyre csökkenő szelet jelzett. Jól hangzott. Viszont utánna sajnos még rosszabb idő jött, jóval hidegebb s még erősebb széllel. Úgy döntöttünk, ki kell használnunk a következő 2-3 napot, így akklimatizációs céllal még aznap meg akarjuk mászni a Medusát.

Már 11 óra volt, amikor elindultunk a Medusa felé. Sziklás-poros talajon haladtunk, ösvényt sajnos egyáltalán nem találtunk. Ennek meg volt az az előnye is, hogy nézegetni kellett, merre érdemes tovább haladni. Ettől érdekesebb lett a mászás. Az El Arenal-ból ÉK-nek indultunk, s egy dombhátat kereszteztünk. Ennek a túloldalán gyönyörű hosszan elterülő penitente field-et találtunk.

Innen a DNY-i széles gerincet céloztuk meg, ami akár a csúcsig is vezethet. Sajnos hamarosan le kellett mondanunk a tervünktől, mert a szél olyan erősen süvített ezen az oldalon, hogy alig bírtunk állva maradni. Haladni még annyira sem. Így kicsit K-nek tartva a hegy D/DK-i oldalát céloztuk meg.

A hegyoldal egyre meredekebb lett, a levegő perig egyre ritkább. A szél sajnos egyre erősebb. Az ingatag köveken és kőtörmeléken elég nehezen haladtunk.

Ahogy elértük a 6000 méteres lélektani határt, már annyira nehezek lettek a lépteink, hogy 10-15 lépés után meg kellett állnunk s levegőért kapkodtunk. Ez a hosszan húzódó meredek oldal tetejére érve egy platón – a kráter szélén – találtuk magunkat. Elősször azt hittük ez a legmagasabb pont, de nem találtunk se kőembert, se kőkupcot, semmit. Itt olyan erős votl a szél, hogy annak háttal leültünk s úgy próbáltuk kivenni a gps-térképből, hogy merre lehet a legmagasabb pont. A térkép szerint kb. 150-200 méterre ÉNY-nak kellett még haladnunk, a széllel szembe. Hamarosan megpillantottunk egy kőkupacot, ami mellé lezuhantunk a földre. SIKERÜLT!!! Megmásztuk az első hatezresünket! 🙂

A Medusa csúcsát hivatalosan 6120 méterre becsülik. Mi a gps-szel s a szatelittelefonnal is 6145 (+/- 3) métert mértünk. Elővettük a kis alumínium lapocskát, amit Gabi készített, hogy itt hagyjuk a ládában a csúcson. Ha erre jártok megtennétek hogy megnézitek megvan-e még? 🙂

Készítettünk 1-2 csúcsfotót s indultunk is lefele. Ekkor kb. délután 4 volt.

A szél továbbra is erősen fújt, ami plusszban megnehezítette a mozgó sziklákon való ereszkedést. Amikor már megtettük az út felét, tartottunk egy rövid pihenőt. Ekkor tűnt fel, hogy aznap a reggeli pár kanál porizson túl semmit sem ettünk, s sajnos ki is vagyunk száradva. Pár falatot s egy kis vizet leeröltettünk a torkunkon, majd mentünk tovább felele. Nagyon kimerültünk, mire a sátorhoz értünk. Bevetettük magunkat a hálózsákokba s mindenekelőtt kifűjtuk magunkat. Utána megfőztük a szokásos levest s több-kevesebb sikerrel álomra hajtottuk a fejünket.

9. nap: El Arenal pihenőnap

Az előző nap fáradtságát akartuk kipihenni ezen a napon, így nagyrészt a sátorban feküdtünk, ettünk, ittunk, vízet szereztünk. Délután visszatért egy 3 fős csapat, akik az Ojos-ra tettek csúcskísérletet előző nap. Sajnos nem jutottak fel.

10. nap: El Arenal (5500 m) – Ojos del Salado High Camp (5730 m)

Az időjáráselőrejelzés még 48 óráig jó időt, majd jelentős romlást mutatott. Így úgy döntöttünk, ma felmegyünk az Ojos Higy Camp-be, s ha jól vagyunk másnap megpróbáljuk a csúcsot. Utánna már a beköszöntő rossz idő miatt erre nem igen lenne lehetőségünk.

Szétválogattuk a felszerelést, s amire nem lesz szükségünk a csúcstámadáshoz, azt az El Arenal-ban hagyjuk. Végül koradélután lebontottuk a sátrat s útnak indultunk. A High Camp közelebb van mint gondoltuk, s a délután közepén fel is érünk 5730 méterre. Sajnos nem lehet ennél magasabban tábort verni, mert innentől meredek törmelékes a talaj. Itt van az amerikai csapat is, akik ezen a napon támadtak csúcsot. 11 főből 5-en el is érték a csúcsot!

Este gyorsan esik a hőmérséklet, s korán bebújunk a sátorba.

11. nap: Ojos HC (5730 m) – Csúcskísérlet Ojos – El Arenal (5500m)

Egy ismét álmatlan s hűvös éjszaka után hajnalban ébredtünk. Persze a term-a-rest matracom még az este kilyukadt, s a foltozás csak úgy sikerült hogy kb. fél óránként újra kellett fújni. Emiatt időnként kicsit sugárzott a hideg alulról. Végül fél5-re indulásra készek voltunk. A kis patak mellett haladtunk az olyakor nehezen felismerhető ösvényen. Majd átkeltünk a befagyott patakon s egy penitente field szélén találtuk magunkat. Az “utat” nem igen találtuk, így a GPS-t próbáltuk követni. Sajnos itt a haladás is nehezebb volt, s sok energiát emésztett fel.

Végül visszataláltunk az ösvényre, ami szinte cikk-cakk nélkül egyenesen vágott fel a meredek oldalon.

A lábujjainkat folyamatosan mozgatnunk kellett, mert fáztak. Alig vártuk, hogy felkeljen a nap. Szerencsére a szél az előrejelzésnek megfelelően gyenge volt. A napfelkelte aztán sokat segített, s már nem fáztunk annyira. Elhagytuk a lélektani 6000 méteres határt. A hegyoldal egyre meredekebb lett. A porban ahogy egyet lépett az ember, fél lépést csúszott vissza. Nagyon fárasztó volt. Az akklimatizációs túránk jótékony hatását iss már sajnos nem éreztük, holott, 2 napja is ilyen magasan voltunk. Kimerültünk. Az elmúlt napokban nem tudtunk aludni se enni rendesen. Nagyon fáradt voltam s egy hosszabb pihenő alkalmával azon vettem észre magam hogy ott gubbasztva álomba merültem. Mondtam Gabinak, hogy én ezt nem folytatnám. Ő pedig nem akart egyedül tovább menni, így fájó szívvel visszafordultunk.

Lefele sokkal gyorsabban haladtunk. Egyetlen nehézség a patakon való átkelés volt, mert a jég eddigre már úgy megolvadt, hogy nem bírt el minket. A táborba érve lepihentünk, ettünk pár falatot. Aztán összepakoltunk, lebontottuk a sátrat s visszaereszkedtünk az El Arenal-ba.

12. nap: Elhagyjuk a sivatagot

Előző nap megbeszéltük Reynosoval, hogy koradélután felvesz minket a jeep. Reggel az eddigieknél is hidegebb volt s ismét erős szél fújt.

A sátorban főztünk majd összepakoltunk. Még egy utolsó pillantást vetettünk a kietlen kősivatagra, s beszálltunk a jeep-be.

Az út hasonló volt mint felfelé. Hosszú és zötykölődős. Kb. 4 óra alatt elértünk arra részre, ahol felfelé felvett minket a sofőr. Az hittük, innen már nincs sok hátra. Azonban sajnos ezen a völgyön nem tud kihajtani a jeep az útra, hanem egy nagy kerülőt kell tennie, jó esetben kb 4 óra alatt. Ennyire nem volt szerencsénk, mert az egyik gumi lapos lett. Megálltunk, Gabi és a sofőr előszedték a pótkereket, feltámasztottuk az autót, kicseréltük majd jó fél órát veszítve folytattuk utunkat. Hogy ne legyen ennyire egyszerű, pár kilóméter múlva a másik hátsó kerék elszállt durr-defekttel. Kipakoltuk a zsákokat, mert azalatt volt a másik kerék. Újra kicseréltük, visszapakoltunk mindent s indultunk tovább.

Hamarosan elkezdett sötétedni, s még 20 km választott el az úttól. Végül kiértünk az aszfaltozott útra. Ekkor már este 10 lehetett. A sofőr elővett egy zacskó kekszet. Ekkor jutott eszünkbe, hogy aznap a reggelin kívül semmit se ettünk. Ekkor ő már kb. 14 órája ült a volán mögött. Időnként halálfélelmünk volt, hiszen arra kapta el a kormányt hogy kezdtünk lemenni az útról. Majd inkább a bal oldalon hajtott, nehogy a jobb oldalon elüssön valakit. Ez a kanyarokban különösen izzasztó élmény volt. Így autóztunk még 1,5-2 órát. Fiambala, az utolsó kis falu már alig volt pár kilóméterre. Már előre örültünk egy szobának, ágynak és tusolónak. Ahogy beértünk a faluba, nem ismertünk rá. Hatalmas forgalom, nyüzsgő tömeg. Hát persze, pont ezen a napon hajt át a Dakar Fiambala-n. Rögtön felmerült bennünk a kétely, hogy fogunk így szállást találni?? Reynoso-hoz mentünk, abban bízva hogy ő intézett valamit. Sajnos nem. De felhívott pár ismerőst, s végül lett valami. A falu szélén egy katonai helikopterleszálló mellett, kóbor kutyák közt egy kis szinte ablaktalan szobában leltünk menedéket. De volt kóla és melegvíz!

Tudnivalók

Élelmiszer és főzés

Főzés: gázt Mendozában érdemes venni, mert Fiambalában nem lehet beszerezni. Mendozában a bevásárló utcán több hegymászó volt is van, ahol kapható. Élelmiszer: érdemes legnagyobb részt itthonról vinni, mert 1-2 dolog nem kapható, mint például az instant tésztás ételek. Ami nekünk a legjobban bevált:

• Smack leves szárított zöldségekkel (gomba, répa)
• Poridzs reggelire szárított gyümölccsel (banán, alma)
• Krumplipüré pirított hagymával
• Rántotta tojásporból pitított hagymával
• Rákóczi szalámi

A többi, nagyrészt helyben vásárolt instant élelmiszer elég furcsa volt, s nem nagyon ettük.

 

Utazás

Mendozának saját reptere van, itt landoltunk. Innen taxival jut el az ember a belvárosba (30 Min.). A továbbiakban buszozni lehet, tehát Mendoza – Catamarca (átszállás), Catamarca – Fiambala. Ez 1,5 napot jelent. A buszok ülései szinte ágyakká dönthetőek. A jegyek előre interneten, vagy helyben a pénztárnál válthatóak.

Fiambala

Pici kis város a sivatag közepén. Mi a főtértől nem messze egy hostelban szálltunk meg. Melegvíz az főleg délután volt, amikorra a nap felmelegítette a tartályokat. A reggeli kb. fél fogunkra volt elég. Amit nem szabad kihagyni, az a termálfürdő. Taxival lehet odajutni, kb. fél óra Fiambalától.

Fiambalában nem a hagyományos Visa / Maestro kártyákat használják, így ott derült ki, hogy egyik hitelkártyánk sem működik. Se fizetni, se pénzt felvenni nem tudtunk róla. Kb. 11 és délután 6 közt minden zárva van. A főtéren este 9 után remek hotdogost  lehet találni. Spanyolul pancho a hotdog :). A jeepfuvarokat Jonson Reynoso-val szerveztettük meg. Ő tud szamarakat is intézni. Az irodája közvetlenül a főtéren van. Csak spanyolul beszél.

Mendoza

Nyüzsgő, meleg város az Andok szélén. Innen indulnak a túrák az Akonkaguára, Dél-Amerika legmagasabb pontjára. Emiatt elég felkapott.

Gázt mindenképp itt szerezzünk be, mi elgalább 5 hegymászó üzletet találtunk, mindenhol lehet kapni.

Szieszta idején itt se tudunk semmit csinálni, a hotelszobában való pihenésen kívül.

Este aztán felpezsdül az élet, s jókat lehet enni Plaza Independentia körülötti utcákban.

Tömérdek borkóstolót illetve olivaüzemtúrát kínálnak, ha belefér érdemes megnézni. A borkultúra elég más mint itthon.

És egy napra pedig befizettünk egy raftingra, ami nagyon szuper volt.

Konklúzió

• Nagyon végletekbe menő az időjárás. 4500 méter alatt kb. 11 és 16 óra közt nem lehet haladni. Nincs árnyék.
• Víz kb 4300 méterig található a térkép ellenére.
• Déltől kb. éjfélig mindig felerősödik a szél.
• Túl sok ruhát vittünk.
• Sok olyan élelmet vittünk amit nem bírtunk megenni.
• Érdemes elgondolkodni a szamarakon.
• Teljesen más stílusú mászást igényel, mint amihez mi az Alpokban hozzászoktunk. Lassan de biztosan kell felfele haladni. Technikai nehézség nincs.

2016.01.01-01.12.