Parkoló: Vermuntbahn parkoló: 46.968074, 10.057399

Felvonó: Vermuntbahn

Kiindulási pont: Bielerhöhe (2030 m), 46.918060, 10.096469

Szállás: Wiesbadener Hütte 2443 m

Cél: Rauher Kopf 3101 m

Szintkülönbség összesen: 1050 m

Nehézség: Csúcs előtti 100 m szint I-II-es mászás

 

Bielerhöhe (2030 m) – Wiesbadener Hütte (2443 m)

Download file: Wiesbadener.gpx

Wiesbadener Hütte (2443 m) – Rauher Kopf Vorgipfel (3070 m) – Bielerhöhe (2030 m)

Download file: Rauher_K.gpx

 

Első Nap

Még péntek este megtettük a Partenenhez vezető út nagy részét, hogy másnap időben indulhassunk.

Partenenben a Vermuntbahn parkolójában hagytuk az autókat, s gyors pakolás után a felvonó felé szaporáztuk lépteinket.

Meg is váltottuk a jegyet, amellyel a Bielerhöheig utazunk majd. Elsőként felvonóval, utána kisbusszal. A Buszút elég izgalmas, mert a kisbusz két alagúton is áthalad úgy, hogy jobb és bal oldalán alig pár centi választja el az alagút belső sziklafalától.

Megérkezve a víztározóhoz kicsit szeles de napos idő fogadott minket. A tó jege az üzemeltető oldala szerint már nem volt biztonságos, így a tavat balról (keleti oldal) kerültük. Az első 3 km-t így a tó partján tesszük meg vízszintes terepen.

A nyári erdei úton haladunk, melyet helyenként már csak nagyon kevés hó fel. Így időről időre le kell csatolni léceinket és a következő hófedte részig a vállunkra kapni. A fahidak is le vannak szerelve, csak a betontalapzat található a helyén, de ez az átkelésben nem hátráltat minket.

A Wiesbadener Hütte kedvelt célpontnak tűnik, hiszen több csapattal is találkozunk.

Az ég közben sajnos beborult, s a következő 1,5 napra nem is igen tisztult már ki.

A víztározó végéhez érve a bal oldali völgyben, az Ochsentalban indulunk el felfele. Az út széles és lankás.

A felhők egyre lejjebb ereszkedtek s egyre hűvösebb is lett.

Hamarosan csodás látkép tárul elénk. Jobbra az Ochsentaler Gletscher meredek oldala, míg balra az egykori gleccserfal.

Az út itt kanyarogva vezet fel a bal oldalon magasodó oldalba. Mi levágjuk a kanyarokat s direktbe megyünk felfele.

Amíg a völgy alsóbb részein a nedves hó nehezítette a haladást, addig itt a hó tetején lévő jeges kemény réteg hátráltatott minket.

De végül legnagyobb örömünkre elértük a Wiesbadener Hütte menedékét 2443 méteren.

A hüttében már előre foglaltunk a lágerban. 10 fős kellemes lágerek vannak. Lepakoltunk, majd rendeltünk egy kis ennivalót. Ki gulyáslevest, ki császármorzsát.

Aztán pihenőre tértünk egy kicsit a vacsi előtt. Ezt persze egy tapintatlan lágertársunk félbeszakította, aki ordítva érkezett a szobába s keltett fel mindannyiunkat.

Kimentünk egy kicsit a hütte mögé s megmutattuk a pieps működését, használatát.

Aztán vacsiztunk, ami finom és sok volt. Hihetetlen, hogy a két cseh lány milyen tempóban és szuepr hangulatban szolgálta ki az egész hüttét.

Majd korán aludni tértünk.

Az éjjel hóvihar tombolt odakint, ami bár reggelre csendesedett, de a szél erős maradt.

A Rahuer Kopfe felé a hütte mögötti hegyoldalban indul az út. A friss kb. 5 centis hóban már voltak nyomok, így azokat követtük. Az oldal egyre meredekebb lett, s a friss hóréteg híjján még nehezebb lett volna a haladás.

A meredek szakasz tetején egy vájúban találtuk magunkat. Hamarosan kettéágazott, ahol mi balra tartottunk.

A laposabb szakasz után ismét egy kicsit meredekebb rész következett, amit újból egy lapos váltott fel. A szél továbbra is erősen fújt, olykor-olykor kibillentve minket az egyensúlyunkból.

Itt egy nagy sziklatömbhöz értünk. A nyomokat követve jobbra kerültük s traverzáltunk a meredek oldalban balra. Egy utánunk érkező csoport a bal oldalról kerülte a sziklát, s szemmel láthatóan könnyebben haladtak, így valószínűleg az az ideális út.

A traverz után ismét egy hosszabb lapos szakasz következik. Míg eddig ÉK-nek tartottunk, most egyenesen K-nek vesszük az irányt.

A DK-i szél itt még jobban felerősödött, s újra meg újra jelentsen hátráltatott a haladásban.

A felhők hatalmas sebességgel futottak el a nap előtt, időnként át-átengedve azt.

Hamarosan újra meredek lett a terep, s cikk-cakkban haladtunk felfele.

Itt ketten a csapatból úgy döntöttek, hogy nem jönnek tovább, így hárman folytattuk utunkat. Kb. 3000 méteren el is értük a sídepót. A szélcsatorna közepén voltunk, így a léceket igen rendesen leszúrtuk a hóba, nehogy lefújja őket a szél.

A Scharte bal oldalán a magas sziklafaltól közvetlenül balra indultunk felfele. A nyomok egy meredek bevágásba vezettek.

A bevágás végén balra haladunk tovább. A gerinc keleti oldala meredeken esik le. Itt wechték is képződtek, amivel különösen vigyázunk.

Itt egy rövid mászós rész következett, kb. II-es. Ahogy ezen felértünk, további könnyebb mászás után az előcsúcson találtuk magunkat.

Innen további kitett mászás következett volna. Az erős széltől kezdtünk átkülni. Hágóvas híjján úgy döntöttünk, hogy ezt most nem kockáztatjuk meg.

Óvatosan visszamásztunk, felcsatoltunk, s már csúsztunk is lefelé.

A meredek szakasz kb felénél aztán jobbra tartunk s a Bieltalban csúszunk lefelé. A hó eleinte nagyon jeges, majd ahogy lefele jutunk egyre nedvesebb s tapadósabb lesz.

A völgyben 2-3 lavinán is átcsúszunk, melyen az elmúlt napokban jöhettek le.

A hosszú völgy végéhez közeledve két lehetőségünk van. Bizonytalan viszonyok közt javasolt lecsúszni a sípályáig, majd visszaemelkedni kb. 50-100 méter szintet a tározóig.

A másik lehetőség a meredekebb helyoldalban az ösvény nyomát követve az oldalban végigcsúszni. Így csak kb 10 méter szintet kell a végén emelkedni. Mi ezt választottuk.

Az utolsó métereket a víztározó gátján tesszük meg. Lecsatolunk, harapunk pár falatot, már itt is van a kisbusz értünk.

Egy kicsit túl szeles és a hó miatt fárasztó, de csodás hegyek közti sítúra emlékével ülünk az autóba.

 

2016.04.16-17.