Egy igazi klasszikus északi fal az Allgäu-i Aplokban.
| Nehézség: 45 fok és UIAA4 |
| Parkoló: Reichenbach, 47.442401, 10.296319 |
| Csúcs: Rubihorn, 1957 m |
| Szintkülönbség: 1080 m (400 m belőle a fal) |
Hajnalban indultunk otthonról, hogy a napfelkeltével együtt vághassunk neki a túrának. Sajnos a jelentős fogalom miatt csak 9 körülre értünk a Reichenbach feletti parkolóba. Az idő hideg volt, az ég tiszta, s a szél se fújt. Pár perc alatt indulásra készek voltunk. Izgultunk, hisz ez lesz az első északi falas mászásunk. Vajon milyen ez egyáltalán? Vajon sikerülni fog? Az erdei úton indultunk el felfelé a Gaisalpe irányába. Az út rendesen le volt jegesedve. Itt 1000 méter környékén nagyon kevés hó volt, a déli oldalakon pedig már nagyrészt el is olvadt. Kevéssel a hütte előtt aztán az Untere Richteralpe felé térünk le az útról, s folytatjuk utunk a patak mentén.
Rubihorn északi fal a klasszikus úttal
Hamarosan a lábnyomok ketté vállnak. Itt mi jobbra tartunk s hamarosan a havas moréna aljában találjuk magunkat. Itt jó 200 méter szintet nyerünk, mire a fal aljában találjuk magunkat. Szerencsére a fagyott hóban egész jó lépések vannak.
Rubihorn Nordwand – immár közelebbről
Megtaláljuk a beszállást, s elővesszük a felszerelést: technikai hágóvas, egy pár jégcsákány, duplakötél, köztesek, pár jégcsavar. Gabi indul is az első kötélhosszban, ami most a kevés hó miatt egy fellépéssel indul.
Gabi a beszállásnál
Az út egészen a falkönyvig mindig kicsit jobbra tart. Az első kötélhossz kb. 55 méter, Gabi egy függőleges fal oldalában talált nittet, s standolt. Az egész falra igaz, hogy a standokon túl kötélhosszonként maximum 1-2 köztest lehetett rakni. A második kötélhossz rögtön egy 4- -os rövid szakasszal indít. Szerencsére ez a nehéz rész felett van egy bent hagyott kötélgyűrű, mert ezután egy kb 5 méteres kitett traverz következik, ahol alig lehet hova lépni.
Gabi a második kötélhosszban
A kötélhossz további szakasza aztán egyszerűbb, kb. 40-45 fokos hófal. A stand után kb 10 méteres könnyű havas rész után egy 2 m-es sziklás-jeges felkapaszkodás következett. Elég nehéz volt a csákánynak illetve a hágóvasnak megfelelő pontot találni. A lábam ki is csúszott egyszer, s a két csákányba lógva próbáltam újra uralni a helyzetet.
Gabi a második standban
Ezután könnyebb hófal jött, majd egy fellépés, majd ismét hófal.
Sétálós rész 🙂
Ez a stand után következett aztán egy nagyon nem biztosítható kitett traverz. A standtól eleinte jobbra s fel kellett Gabinak mászni, majd egy 5-6 méteres jobbtraverz jött. Semmi biztosítási lehetőség, s a sziklán sem volt sok lehetőség beleállni vagy akasztani. Ez a rész után a túloldalon volt egy heveder, ebből lett egy köztes. Majd ismét nehéz rész jött, a 4-es szakasz. 3-4 méter meredek szikla, szinte semmi jég, vagy jó akasztási lehetőség. Ezt leküzdve végül egy újabb fal aljában találta magát az ember. Itt ki kellett állni egy kis toronyra, s onnan akasztani egy beékelődött sziklába. Majd felküzdeni magunkat a standig. Ezután kb 80-100 méter hosszan különböző meredekségű hófalon másztunk fel, amíg a magas sziklafal aljába nem értünk. Itt leltem egy nittet, s kitettem magunkat. Rövid pihenés jött, ittunk pár kortyot s megettünk 1-1 szelet csokit. A továbbiakban bár a kalauzok többsége már csak könnyű terepet ír a csúcsig, volt még pár rizikósabb fellépés. Az első közvetlenül a falkönyv alatt. A lenti nitten kívül semmi más lehetőség nem volt a biztosításra.
Falkönyv érdekes talált tárgyakkal
A falkönyvbe aztán feljegyeztük, hogy mi is itt jártunk. Már kezdtem megkönnyebbülni, hogy sikerült, túl vagyunk a nehezén és mindjárt felérünk a kereszthez. A nehezés túl is voltunk, de a kereszt még nagyon messze volt. Összekötözködve másztunk tovább, innentől mindig kicsit balra.
A falkönyvtől lenézve a völgybe
Elhagyva a falkönyvet – könnyebb szakaszon
Még 2-3 felszökellés nehezítette a mászást. Szerencsére végig voltak nyomok, így nem kellett az útvonalat keresnünk.
Még egy felszökellés…
A felettünk magasodó havas sziklákat még megsütötte a nap. Már alig vártuk, hogy felérjünk a csúcsra s elkapjuk az utolsó napsugarakat. Végül véges-végre megpillantottuk a csúcskeresztet. Az utolsó méterek egy örökkévalóságnak tűntek.
Rubihorn: már látszik a csúcs!
Rubihorn 🙂
Gyorsan ittunk pár kortyot, mert már éreztük a dehidratáltság jeleit. Elindultunk lefelé, hogy még a sötétedés előtt lelássunk a völgybe, amerre majd visszajutunk a parkolóba.
Entschenkopf a befagyott tóval
A nyugati oldalon a normál utat követve indultunk el lefele. Csodás kilátás tárunk elé, az Oberstford felett lenyugvó nappal.
Naplemente Oberstdorf felett
A normál úton lefelé
Összeszedtük a kötelet, s megpróbáltunk még világosban a lehető legjobban haladni. Voltak röviden dróttal biztosított szakaszok, majd egy kis nyeregbe érkeztünk. Itt a keleti oldalon ereszkedtünk tovább. Eleinte kifejezetten meredek volt az oldal.
🙂
Lassan besötétedett, s elővettük a fejlámpát. Eleinte a letöltött gps-track-et követtük, majd a nyomokat, melyek egyenesen a tóhoz vittek. Itt rövid pihenőt tartottunk, amíg elpakoltuk a felszerelést. A tavat félig megkerültük, s a nyári ösvényen haladtunk. Ez sokszor nagyon le volt fagyva s úgy tűnt már sose lesz vége. Végül majd 12 óra mászás után visszértünk a kocsihoz, ahol fejenként majd egy litert megittunk helyben. Hatalmas élmény volt!
2017.02.12.